Richard Gere felesége bevallotta, hogy a férje édes dolgai „A világ legszerencsésebb nőjévé” tették

HIRDETÉS

Richard Gere a “Micsoda Nő” szívtiprója már harmadjára házas, de elmondása szerint ez az eddig legjobb kapcsolata. Annak ellenére, hogy jelenlegi felesége kb 20 évvel fiatalabb, mint ő mégis mellette találta meg azt a boldogságot, amire mindig is vágyott. Kedvese hasonlóképpen vélekedik róla, ugyanis ő is oda meg vissza van a színészért. Mivel mindketten nehéz időszakon vannak túl egymás támaszai is voltak, és úgy tudná leírni kapcsolatukat, mint egy gyönyörű szép tündérmesét.

1, Hogy kezdődött az egész

2014-ben Richard egy olyan szállodában szállt meg, ahol Alejandra és családja élvezte a kikapcsolódást. Egy barátja mutatta be őket egymásnak. Alejandra már akkor szoros kapcsolatot írt le kettejük között, holott nem ismerték még olyan jól egymást. Ennek ellenére, mindketten valami különlegeset éreztek egymással kapcsolatban. Az életükben átélt nehézségek még közelebb hozták őket egymáshoz, s végül úgy döntöttek, hogy 2018-ban összekötik az életüket.

HIRDETÉS

1303570513_1277446622080464.jpg

2, “Úgy érzem én vagyok a világ legszerencsésebb nője”

Alejandra úgy mesél kettejük kapcsolatáról, mintegy meséről. Richard mindennap ír egy verset szerelmének és folyamatosan azt kérdezi tőle, hogy mi az, ami boldoggá teszi őt. Nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy egy olyan férfi mellett van, aki nem fél elmondani neki legbelsőbb érzéseit, és mindig számíthat rá.

HIRDETÉS

1426926245_484593332208043.jpg

3, Az életkor nem jelent problémát nekik

HIRDETÉS

Alejandra és Richard között 20 év korkülönbség van, ám ők ezt nem problémaként fogják fel. Alejandra szerint Richard alázatos, érzékeny, szeretetteljes, figyelmes, vicces és nagylelkű. Még jobban összekovácsolta őket az, hogy szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászoruló embereken. A 37 éves nő úgy érzi, élete legromantikusabb álmát éli, s ebből nem szeretne felébredni.

794904264_63220805203720.jpg

4, Richard érzései nem különböznek egymástól

HIRDETÉS

Nemcsak Alejandra az, aki így vélekedik a kapcsolatukról, ugyanis Richard beismerte, hogy ő most a világ legboldogabb embere. Feleségét a következő szavakkal jellemezte, okos, szórakoztató és érzékeny, ezen kívül pedig hajlandó minden erejét bevetni, hogy segítsen a rászorulókon. Richard értékeli az igyekezetét és elszántságát. A színész szerint nem találhatott volna nála jobb társat és feleséget.

384607461_1831144220806076.jpg

via

Forrás:
HIRDETÉS