15 tény a Titanic című film forgatásáról, amelyet valószínűleg még a legnagyobb rajongók sem tudtak

HIRDETÉS

A Titanic kétségkívül egy legendás film. 200 millió dollárba, vagyis közel 60 milliárd forintba került a 194 percnyi felvétel rögzítése, aminek aztán meg is lett az eredménye: 14 alkalommal jelölték Oscar-ra, és egyetlen filmet sem adtak még le olyan sokszor a tévében, mint ezt. Kevesen tudják azonban, hogy hogyan is zajlott ennek a méregdrága filmnek a forgatása, pedig voltak érdekességek: a rendező James Cameron például nem engedte ki WC-re a színészeket, Kate Winslet pedig majdnem otthagyta a forgatást.

1. Rose meztelen portréját maga a rendező rajzolta.

1930994603_1841120007705392.jpg

Tudjuk jól, hogy Leonardo DiCaprio nagyszerű színész, a rajztudása azonban már kevésbé nagyszerű. A színész nem tudta volna lerajzolni Kate-t az ikonikus jelenetben, ezért ekkor James Cameron vette át a helyét: a rendező kezét láthatjuk a filmben, amint megrajzolja és tökéletesíti a lány portréját. Volt egy másik érdekessége is a jelenetnek: mivel DiCaprio jobbkezes, Cameron pedig balkezes, ezért tükrözniük kellett a felvételt.

 

94248372_478120007163672.jpg

 

2011-ben egyébként egy aukción 16 ezer dollárért kelt el a filmben látható rajz.

2. Sok jelenetben láthatunk rejtett utalásokat.

39250368_1601200087115925.jpg

HIRDETÉS

Az éber nézők valószínűleg észrevették, hogy a filmben 2 óra 20 perckor süllyedt el a Titanic, ahogy az a valóságban is történt, de nem mindenki vette például észre, hogy Jack és Rose csókja közben Smith kapitány kezd el utoljára tapsolni. Pedig ez sem véletlen: ez igazából egy szimbólum, annak a szimbóluma, hogy a kapitányok hagyják el utolsóként a hajót, ezért Smith is utolsóként kapcsolódott be a tapsba.

 

3. Emma Thompson segítette Winsletet a meztelen jelenetnél.

1356756848_1891200089249250.jpg

A fiatal színésznő nagyon kényelmetlenül érezte magát, amiért meztelenül kellett feküdnie DiCaprio előtt, ezért a jóval idősebb és tapasztaltabb Emma Thompson sietett a segítségére, aki instrukciókat adott neki, hogyan legyen tökéletes a jelenet.

4. Az ágyban fekvő idős házaspárt valóságban is létező személyek inspirálták.

638853370_289120008329976.jpg

Az idős házaspár halál előtti csendes ölelése valószínűleg a film egyik legmeghatóbb jelenete, ami csak még szomorúbbá válik, ha megtudjuk, hogy a jelenetet létező személyek inspirálták. A nevük Isidore és ida Strauss volt.

5. Kate Winslet nem akarta a szerepet.

Winslet soha nem álmodott arról, hogy egy ilyen nagyságrendű filmben szerepelje, ezért, amikor a film meghallgatására ment, teljesen félvállról vette az egészet, például utcai ruhában jelent meg. A lányt ezután nem hívták vissza a rendezők, ám egyszer telefonhívást kapott, hogy utazzon Los Angeles-be. Itt már rendes jelmezt kapott, és egy Jack-ket alakító színésszel (nem DiCaprio) fel is vettek néhány tesztjelenetet. Nézd meg a videóban, hogy milyen imádnivaló volt benne Kate.

 

6. Az árvizes jelenetek közben a csapat nem hibázhatott.

HIRDETÉS

1744336169_596363491200093.jpg

James Cameron mindig nagyon ügyel a részletekre, ezért a hajó belső terét is a legutolsó részletekig élethűre csinálták.

Amikor eljött a süllyedő jelenet, amikor víz tör be mindenhonnan, a rendező és a csapat is nagyon ideges volt. Idegesek voltak, mivel csak egy alkalmuk volt a jelenetek forgatására, amikor a víz bezúdul és mindent elpusztít, ezt nem tudták volna megismételni, mert nem volt elég pénz a hajó belsejének helyreállítására. Még szerencse, hogy elsőre sikerült a forgatás.

7. A színészeknek személyes úszóoktatójuk volt.

1818827924_1830011200092347.jpg

A rendező azt akarta, hogy minden kemény és élethű legyen, még a vízben úszós jelenetek is, ezért bár Kate Winslet hetente 3-4 alkalommal is járt úszni, Cameron úgy döntött, hogy ez nem elég, ezért egy személyi edzőt is felfogadott a színészek mellé. Kate-et egyébként nem zavarta a kiegészítő úszásoktatás, sőt, még élvezte is.

8. Winslet nem vett fel hővédő ruhát.

908227062_1792728112000967.jpg

A vízben úszós jelenetek közben minden szereplőn egy speciális hővédő ruha volt. Erre nagy szükség volt, hogy a színészek ne szenvedjenek hipotermiát a hideg vízben, mivel a víz, amiben úszniuk kellett, csupán 15,5 °C-os volt. Kate Winslet azonban úgy döntött, hogy az élethű élmény érdekében nem veszi fel ezt a ruhát.

Ennek eredményeként a színésznő tüdőgyulladást kapott, és majdnem ott is hagyta a filmet, de Cameron végül rábeszélte, hogy maradjon.

9. Cameron nem engedte, hogy a színészek kimásszanak a vízből.

HIRDETÉS

A Titanic című filmnek mind a költségvetése, mind pedig a forgatási ideje nagyon elhúzódott, ami alaposan megviselte James Cameron-t. A rendező bevallása szerint különösen nehéz volt leforgatni a mentőcsónakos jeleneteket, amikor a színészeknek mindig támadt valami problémájuk, sokan pedig egyfolytában WC-re rohangáltak, ezért Cameron egy idő után egyszerűen megtiltotta nekik, hogy kiszálljanak a vízből.

 

10. Cameron több mint 150 színészt készített elő a forgatásra a legapróbb részletekig.

2134984176_1801200105937217.jpg

Mindannyiunknak a fejébe égtek a film szívszorító jelenetei, melyekhez Cameronnak több mint 150 színészre volt szüksége, akiknek a ruháját és megjelenését a legapróbb részletekig meg kellett tervezni.

Cameron a berendezésekre és a ruhákra egyaránt nagyon érzékeny volt, ezért mindent úgy kellett megtervezni, mintha a filmet tényleg 1912-ben forgatták volna, az akkori trendeknek és divatnak megfelelően.

11. Az “Óceán szívének” története és sorsa.

Ezt a fényűző ékszerdarabot, valamint annak másolásának és eladásának jogát a J. Peterman Company vásárolta meg, még a Titanic című film megjelenése előtt. A film megjelenésekor John Peterman hatalmas készleteket halmozott fel a kék színű szív alakú nyakláncokból, amit az egész világon aztán rajongók ezrei vásároltak. Legalábbis egy ideig. A kereslet azonban alábbhagyott, a cég pedig csődbe ment. A filmben használt eredeti nyakláncot is el kellett árvereznie a cégnek az adósságok megfizetése érdekében. Sajnos senki sem tudja, hogy most hol lehet.

A film megjelenése után és a J. Peterman Company vállalat csődbemenése után az Asprey & Garrard ékszergyártó cég is elkészítette a filmben látott ékszert, valódi drágakőből, amit aztán 1,4 millió dollárért értékesítettek egy aukción. A nyaklánc mai napig a Charleston-i Nemzeti Hajózási Múzeumban található.

 

12. A főszereplők jelmezeit is sok pénzért adták el.

1202556712_2037254312001022.jpg

HIRDETÉS

John Peterman, aki az Óceán szíve nyaklánc jogait megszerezte, a főszereplők jelmezeire is rá tette a kezét. Megvette például többek között Kate rózsaszín ruháját, a gyöngyös estélyi ruháját, Jack gyapjú mellényét és kordbársony nadrágját is.

Ezeket Peterman később aukciókon értékesítette, ahol a rózsaszínű ruháért 11,5 ezer dollárt, az esélyiért 2000 dollárt, Jack dolgaiért pedig 9 ezer dollárt kapott.

13. Az idős hölgy piros körömlakkja csak véletlen.

579456445_1506726120010683.jpg

Mint azt Billy Zane (Rose gazdag vőlegényét játszó színész) is megjegyezte, Cameron nagyon igényes és szigorú volt a forgatás közben. Ennek ellenére még maga Cameron sem tudott ellenállni Gloria Stewart varázsának, aki az idős Rose-t játszotta a filmben. Amikor a Gloria a korlátra mászott a jelenthez, Cameron hirtelen megszakította a forgatás, majd így szólt: ,,Gloria, mi ez a vörös körömlakk?” A színésznő már épp kezdte kimagyarázni magát, amikor Cameron félbeszakította: ,,Nem számít, tetszik!”.

 

14. A csapat egy évig dolgozott, hogy létrehozzon egy antik holmikat.

1134507147_715558712001101.jpg

James Cameron méregdrága filmjének legköltségesebb elemei kétségkívül azok az antik ruhák és dekorációk voltak, amiknek a létrehozása rengeteg időbe került. A tervezők egy évet töltöttek azzal, hogy gondosan tanulmányozzák és létrehozzák az 1912-ben használt bútorokat és ruhadarabokat, hogy a film minél inkább történelmileg pontos lehessen. A rendező azonban fittyet hányt ezekre a méregdrága antik ruhákra, és mint azt már említettük korábban, órákig úsztatta bennük a színészeket a hideg vízben.

15. A filmnek van egy alternatív befejezése.

Mint arra mindenki emlékszik, az eredeti film az időse Rose-zal rázul, aki a korlát szélére állva a vízbe dobja az Óceán szíve nyakláncot, ami gyönyörű zene kíséretében végül a mélybe süllyed. Létezik azonban egy alternatív befejezése is a filmnek. Nem áruljuk el, hogy mi, nézd meg magad a fenti videón!

Forrás:
HIRDETÉS