Számtalan csodálatos és olykor egyenesen furcsa dolog létezik a világban, melyek egy részét mi emberek, más részét az anyatermészet hozta létre. Bárhogy is, ezek mindegyikét külön-külön ismerni gyakorlatilag lehetetlenség, épp ezért nincs is min csodálkozni, ha sok-sok évvel a hátunk mögött is olyan dolgokba botlunk olykor, melyekről nem tudjuk megmondani, hogy micsoda. Így voltak ezzel a most következő internetezők is, akik végső elkeseredésükben a közösségi oldalak felhasználóihoz fordultak, hogy választ találjanak az általuk látni vélt furcsaságokra. A közösségi oldalak hatalmas felhasználótábora pedig mint mindig, most is választ talált a kérdésekre.
1. ,,Reggel ezt a furcsa, mocorgó szörnyeteget találtam az ágyam mellett a falon. Mi lehet ez?!”
Válasz: Ez a Phobetron pithecium nevezetű molylepke hernyója.
2. ,,Láttam egy autót ami furcsa, ruha szerű anyagba volt csomagolva. Jelent ez valamit vagy csak rossz ízlésre vall?”
Válasz: A gyártók ilyen bevonattal látják el a még be nem mutatott autóikat, amikor próbaútra viszik azokat a nyilvános forgalomba. Ennek az optikai illúziót keltő külsőnek hála az emberi szem és a fényképezőgépek számára kivehetetlenek az autó nyomvonalai és dizájn-elemei.
3. ,,Előttem ment át az úton. Melbourne, Ausztrália”
Válasz: Ez egy ételkiszállító-robot.
4. ,,Nagymamám antik ezüstgyűjteményében találtam és a Google-ban sem találtam rá, hogy mi lehet.”
Válasz: Úgy tűnik, hogy valaki könyvjelzővé alakított egy régi evőeszközt.
5. ,,Mi ez az épület, amit az erdő közepén találtam?”
Válasz: Ez egy második világháborús “egyszemélyes bunker”.
6. ,,Egy francia erdőben találtam ezt az üveg vörös folyadékot egy fához kötözve. Mi lehet ez?”
Válasz: Bükkfakátrány. Vaddisznók csalogatásához használják.
7. ,,Egy ősrégi McDonald’s-os kulcstartó, egy kivehető érintőceruzával. Mire használhatták?!”
Válasz: Valószínűleg nem modern érintőképernyős telefonokhoz készített érintőceruza, hanem egy régi golyóstoll, amiből teljesen kifogyott és/vagy elpárolgott a tinta.
8. ,,Az észak-amerikai Olympic-félszigeten találtam. Először látok ilyet.”
Válasz: Ezek tintahaltojások.
9. ,,Nagyapám azt mondta, hogy ezt egy orosz katona adta neki a második világháborúban. Mi lehet ez?!”
Válasz: Ez egy cigarettatartó.
10. ,,Washingtonból Los Angelesbe repülés közben készítettem ezt a képet egy repülőgép ablakából. Van ötletetek, hogy mi lehet?”
Válasz: Ez egy ásványbánya.
11. ,,Egy éve találtam ezt a teáskanna-alakú valamit. Tudja valaki, hogy mi lehet?!”
Válasz: Ez egy hordozható piszoár vizelési problémákkal küzdő betegek számára.
12. ,,Bulizni voltunk és reggel ezt találtuk a konyhaasztalon. Fehér por van benne és a teteje levehető.”
Válasz: Ez egy varráshoz használt után tölthető jelölőtartály. Ez az eszköz egy vékony krétavonalat húz a szövetre.
13. ,,A nagynéném ‘kincsei’ közt találtam. Olyan mintha a belsejében lenne valami nehéz fém.”
Válasz: Ez egy mesterséges kavics, ami üvegből készül és a belsejében fém található. A tengerpartokon szokták a kövek közé rejteni, hogy nyomon lehessen követni a tengerpartok köveinek kopását a hullámok erejének következtében. Egy fém detektorral később könnyedén megtalálhatók és elemezhetők.
14. ,,Mi a célja ezeknek a tükröknek? A svédországi Trosa városban szinte minden házon van ilyen.”
Válasz: Ezeket a tükröket azért teszik ki, hogy megnézhessék, mi történik a ház előtti utcafronton (ki áll a ház előtt, ki jött autóval, stb.) anélkül, hogy fel kéne állniuk a kanapéról.
15. ,,Édesapám holmijai közt találtam. Nagyon remélem, hogy nem szex-játék.”
Válasz: Ez egy cipőre húzható csúszásgátló borítás, ami segít, hogy ne csússzunk meg télen a csúszós/jeges járdán.
16. ,,Új lakásba költöztünk, ahol a nappaliban ez a valami fogadott minket. Mi lehet ez?!”
Válasz: Ez egy antik török kályha, amit fűtéshez és főzéshez használtak annak idején.
17. ,,4 lyukú olló. Kényelmetlen tartani mindenhogy.”
Válasz: Ez egy segéd-olló: a belső két lyukba a gyerekek ujjai mennek, a külső kettőbe pedig a felnőtteké, akik így könnyedén tudnak segíteni a gyermeknek, az olló használatának elsajátításában.