A görög élet 16 jellemzője, amely mindenkinek furcsa lehet, aki nem ott él

HIRDETÉS

Görögország hallatán a legtöbbünk rögtön a mesébe illő tengerpartokra, Zeuszra, az Odüsszeia-ra vagy a görög salátára gondol. Ez nem véletlen persze, hiszen ezt az országot Isten is kikapcsolódásra teremtette: évi 300 napsütéses napon 4 különböző tengeren úszhatunk, a helyiek pedig rendkívül barátságosak és vendégszeretők. Ugyanakkor, mint minden más országnak, Görögországnak is megvannak a maga furcsaságai és érdekességei.

A Liked.hu-nál úgy döntöttünk, hogy utánajárunk ezeknek és megmutatjuk, milyen furcsa szokásokkal és jellemzőkkel bír ez az ősi ország.

1. Görögországban nincs anyakönyvvezetési rendszer.

1202131303_1130006050604935.jpg

Görögországban nincsenek anyakönyvvezetők. Itt kétféleképp regisztrálhatunk egy házasságot: Dimarchio-ban (a városháza erre szakosodott osztály), vagy templomban. Míg utóbbit általában Pazar szertartás kíséri, a Dimarchio-ban történő házasságra ünneplés nélkül kerül sor. A menyasszony és a vőlegény bemennek, majd egyszerűen kitöltik az űrlapokat és kész.

Ha a gyermekünket Görögországban akarjuk keresztelni, akkor először egyházi házasságot kell kötnünk, vagy annak meglétét bizonyítani.

Mellesleg, a görögök nem sietnek a családalapítással: a fiatalok általában 30 év után házasodnak és kb. 35 éves korukban szülik az első gyermeküket.

2. A nőknek nehéz felvenniük a férjük nevét.

1319102973_413107831300062.jpg

Szinte lehetetlen felvenni a férj vezetéknevét házasságkötéskor. Jogilag ugyanis nem engedélyezett a férj nevének viselése. Járható út erre kizárólag a kettős vezetéknév, ám ehhez hivatalos kérelmet kell benyújtani a bíróságra. Szó mi szó, ez sem olyan egyszerű, mint gondolnánk, ugyanis rengeteg időbe és pénzbe kerül. Sőt, garancia sincs arra, hogy végül eredményes lesz. A gyerekek viszont, megkaphatják az édesapjuk és az édesanyjuk vezetéknevét is.

1983 előtt még létezett egy törvény az országban, miszerint a nőknek kötelező volt a férjeik nevét felvenni. Andreas Papandreou nevű, híres görög politikus azonban beleszeretett egy légiutas-kísérőbe, ezért elvált feleségétől. A nő pedig azt mondta, hogy “Nem lesz még egy Mrs. Papandreou”. Nos, a nő befolyásolta a törvényhozókat, akik végül elfogadták javaslatát, így ma már tilos a férjek vezetéknevét felvenni.

3. A görögök ritkán válnak el.

HIRDETÉS

1450383178_1361300065096708.jpg

Görögországban a válás teljesen szokatlan dolog. A görögök ugyanis védik a házasság intézményét, így a válások százalékos aránya Európában itt a legalacsonyabb. Egy válás rengeteg pénzbe kerül, valamint, aki hat hónapnál kevesebb ideig szeretne házas maradni, az nem is válhat el. A görögök számára a család a legfontosabb.

4. A görögök szeretnek puszizkodni.

1597193598_613000765182452.jpg

A görögök minden találkozás alkalmával két puszit adnak egymásnak. Ez a hagyomány ugyanúgy elterjedt a férfiak körében, mint a nőknél. A barátok és ismerősök körében ez tökéletesen működik, de ha több alkalommal találkoznak valakivel, őt is két puszival köszöntik. A görög emberek ezzel azt sugallják, hogy azonosak vagyunk velük.

5. A görögök számára nagyon fontosak a gyermekek.

2142414347_1658513000755651.jpg

Az országban létezik egy hagyomány, miszerint szülés után negyven napig nem látogatható meg a baba és édesanyja, addig csakis ajándékokat lehet küldeni az újszülött számára. Egy törvény szerint pedig a szülési szabadság alatt, tíz hónapon át fizetett szabadság jár a nőknek. Ezt követően négy hónapig nem kap fizetést, illetve, ha a szülés után tizennégy hónappal nem megy vissza dolgozni, akkor elveszti a munkáját.

6. Minden helyi lakos és külföldi jogosult az ingyenes orvosi ellátásra.

1980753544_51300088600098.jpg

Görögországban mindenki rendelkezik kötelező egészségbiztosítással. Azonban, nem könnyű eljutni orvoshoz, mert rengeteg ember van és állandóan hosszú sorok kígyóznak. A minimum várakozási idő két hét. A lakosok számára viszont, lehetőség van privát kórházakba menni, sőt, ingyenes fog-és szemorvos is biztosított számukra.

Külföldiként pedig, felhívhatod az orvost, aki az interneten keresztül diagnosztizál és online receptet is ír.

7. A görögök a „sigá-sigá” elvét követik.

HIRDETÉS

533678063_68924631300086.jpg

A görögök követik a “csak könnyedén” elvét. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek szent joga van a pihenéshez. Mindent meg lehet csinálni egy kicsit később. A “sigá-sigá” kifejezés megmagyarázza a görög életmód lassú ütemét. Innen származnak a történetek is, amelyek a görögöket lustának tartják. Bármit képesek elhalasztani, amit csak lehetséges.

8. A görögök a sziesztát mesimeri-nek hívják.

2030194170_2056395413000893.jpg

A görögöknek is megvan a saját szieszta idejük. Korán kelnek, ami reggel 6-7 órát jelent, ebédidőben azonban találnak módot a pihenésre. A mesimeri az egyik fő oka annak, hogy a görögök átlagos élettartama magas, körülbelül nyolcvan év. A mesimeri ideje alatt az utcák, városok kihaltak, csak a turistákat látni, a helyiek ugyanis otthon tartózkodnak. A szieszta ideje alatt minden zaj tilos. Nyáron (április 1-jétől szeptember 30-ig) az emberek nem csaphatnak zajt 15-től 17:30-ig és este 11-től reggel 7-ig. Télen pedig (október 1-jétől március 31-ig) 15:30-tól 17:30-ig, valamint este 10-től reggel 7:30 -ig.

Ezek a szabályok meglehetősen szigorúak, tehát, ha valaki megsérti őket, annak súlyos pénzbírságot kell fizetnie.

9. Görögország Európa legszeizmikusabb területe.

490099994_629863130009445.jpg

Görögországban viszonylag sok földrengés van. Legutóbb 1999-ben volt egy súlyos rengés. A földrengések miatt a nagyvárosokban kevés olyan épület van, amely több, mint hat emelettel rendelkezik.

10. A görög salátát valójában falusi salátának hívják.

1910385092_1699517813000929.jpg

A világszerte népszerű görög salátát Görögországban falusi salátának nevezik. Összetevői az uborka, paradicsom, hagyma, olajbogyó, olívaolaj, feta és az oregánó. Nem vágják a fetát kockákra, egész darabokat tesznek bele, sőt, a többi összetevőt sem darabolják apróra. Időnként hozzáadnak paprikát vagy kapribogyót, de a klasszikus görög salátában nincs saláta.

11. Itt teljesen mást jelent a “gyorsétterem”.

HIRDETÉS

239359286_1519812213001012.jpg

A streetfood ételek nagyon népszerűek az országban. Legnépszerűbbek a gyros és a souvlaki, a hamburger viszont nem tartozik a kedvencek közé.

A gyroshoz csirkét vagy sertést helyeznek függőleges rácsra és amikor megsül, apróra vágják és pitába teszik, ami tulajdonképpen egy darab meleg kenyér. Hozzáadnak még hasábburgonyát, hagymát és fokhagymás mártást.

A Souvlaki sült csirkét, sertést vagy bárányt pedig kenyérbe csomagolják.

A görögöknél esténként szinte minden étterem telt házas, mert a helyiek nem szeretnek főzni. Szeretnek szórakozni, kocsmába járni, ami nem drága.

12. A görögök nagyon érzelmesek.

1484857677_174130010762273.jpg

A görögök szeretnek vitatkozni, és hangosan kifejezni az érzelmeiket, mind a negatívakat, mind pedig a pozitívakat. Számukra teljesen normális, ha sétálnak partnerükkel, és közben megnéznek egy vonzó srácot vagy egy csinos lányt.

Nem rejtik el valódi érzelmeiket: ha kiáltani akarnak, ha énekelni akarnak, akkor így is lesz. Továbbra a görögök nagyon figyelnek egymásra és jó hallgatóságok.

13. Görögországban nagyon alacsonyak az albérletárak.

438758115_838130010829977.jpg

HIRDETÉS

Görögországban nagyon kedvező a kiadó apartmanokat ára. A hosszú távra kiadó lakások általában bútorozatlanok. Csak szekrények és konyhabútorok lehetnek benne, a fennmaradó részt a bérlőnek kell berendeznie.

14. A férfiak legfőbb szenvedélye a futball.

966809369_581384813001193.jpg

A görögök szeretik a focit és gyakran járnak stadionokba, hogy megnézhessék kedvenc csapataik mérkőzéseit, sőt maguk is focizhassanak. A görög labdarúgó-válogatott 2004-ben csak egyszer nyerte meg az Európa Bajnokságot. A sport iránti szeretetüket az iskolában a szerzik. Az edzők különféle játékokat játszanak a gyerekekkel, beleértve a focit és akár a minigolfot is.

A nagyvárosokban élő görögök aktívan érdeklődnek a politika iránt és gyakran vesznek részt nyilvános tüntetéseken is.

15. A görögök szeretik a kávét és szeretnek kávézókba járni.

684156513_1111413001148602.jpg

Görögországban a legnépszerűbb ital természetesen a kávé . A görögök hatalmas mennyiséget fogyasztanak belőle. Szeretnek egy csésze kávé mellett eltölteni egy kis időt, amely a görögök többségének egy mindennapi rituálé. Ez nem csak egy öt perces szünet, hanem egy hosszú szünet a pihenésre és a kommunikációra. Az idős emberek pedig nagyon szeretik a kávézókat. A kocsmákkal ellentétben a kávézókban csak italokat árusítanak.

A frappe (hideg kávé) felfedezésére Görögországban került sor. Ennek elkészítéséhez kis mennyiségű hideg vizet és kávét használnak, amelyet egy speciális géppel kevernek össze addig, amíg hab nem lesz, majd hideg vizet és jeget adnak az italhoz.

16. A görögöknek sajátos elképzeléseik vannak a szépségről.

1513630114_605813001150786.jpg

A külföldiek szerint a görög férfiak vonzóbbak, mint a görög nők. A görög nők többsége elég alacsony és kissé túlsúlyos. Szintén sokuknak vannak bőrproblémái is. A kozmetikusok azt mondják, hogy ez az éghajlatnak és az életmódjuknak köszönhető. Annak érdekében, hogy elrejtsék ezeket a hibákat a bőrükön, a helyi nők szeretnek sok sminket használni.

A görög nők szeretik az ékszereket is. Mindenféle strasszt, gyöngyöt és más dolgot viselnek, sőt, sokuk piercinget is hord. Emellett pedig szeretik a hosszú hajat és kiválóan gondozzák is azt.

Forrás:
HIRDETÉS