Arnold Schwarzenegger gyászbeszédének egy pontján kitört a röhögés a jelenlévőkből – eltemették Andy Vajnát

HIRDETÉS

Január 31-én, csütörtök 12 órakor véget ért Andy Vajna temetése. A producer és magyar kormánybiztos maradványait katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra, a szertartáson a himnusz is elhangzott – írja a Blikk.

HIRDETÉS

1462806723_220060690242924.jpg

A temetésen Arnold Schwarzenegger mondott beszédet, Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére. A Terminátor sztárja elsőként megköszönte a felkérést, majd tiszteletét fejezte ki a díszőrséget adó katonák felé, akik már egy órája mozdulatlanul álltak a szertartás helyszínén.

HIRDETÉS

“Szerettem, és nagyrabecsültem Andyt” – mondta Schwarzenegger, aki hozzátette, Andy Vajna karrierje egy nagyon szép bevándorlótörténet. A színész azt is elmondta, hogy Stallonéval is Vajnának köszönhetően találkozott.

HIRDETÉS

“Utáltam a Rambót, mert nem én voltam a főszereplője. Erre mondta Andy, hogy akkor csinálok neked egy filmet” – Vallotta be Arnold Schwarzenegger.

A neves színész egy anekdotát is elmondott beszédében.

HIRDETÉS

A Vörös zsaru forgatásakor nem volt engedélyük arra, hogy Oroszországban forgassanak, ezért Andy Vajna elhatározta, hogy titokban veszik fel a jelenetet a Vörös téren. Schwarzenegger cipelte a jelmezeket, a producer a kamerákat.

“A Vörös téren forgattunk, orosz rendőr egyenruhában mászkáltam, Andy mondta, hogy beszéljek az orosz rendőrökkel, akik ott voltak a téren. Aggódtam, mi van, ha letartóztatnak. Andy azt mondta, nem tartóztatnak le, de ha nem csinálod meg, én küldelek börtönbe” – mesélte a sztorit a világsztár, amikor ennél a pontnál a szertartás résztvevőiből kitört a nevetés.

“Nem vesztettük el Andyt. Olyan ez mint egy hajó. A hajó kifutott a kikötőből, nem látjuk már, de nem tűnt el. Szívünkben és lelkünkben örökké él Andy” – zárta beszédét Arnold Schwarzenegger.

Forrás:
HIRDETÉS