Az zaklatott 28 éves férfi az édesanyja felé int mely aztán kinyitja a száját, és olyan magas hang jön ki a torkán, hogy még Simon is megdermed a csodálattól

HIRDETÉS

Az „America’s Got Talent” meghallgatások egy hosszú napjának végén a 28 éves Brian Justin Crum belép a színpadra, és elmondja a bíráknak, hogy az édesanyjával jött, és énekes akar lenni.

A nagyon szerény és jóképű Brian halk hangon bejelenti a dal választását, ami nem más, mint a Queen “Somebody to Love” című dala.

Csak néhány másodperc az előadásából és a közönség kiabál és sikoltozik; mire befejezte, senki nem maradt ülve.

HIRDETÉS

26409314_1472110066337334.jpeg

A színész és az énekes beszélt arról, hogy az anyja az egész élete alatt olyan volt, mint egy szikla, és az áldozatokról, amiket az ő boldogságáért tett.

A színfalak mögött Brian elmondta, hogy gyermekként annyira ’terrorizálták’ túlsúlyossága, homoszexualitása és az éneklés iránti szeretete miatt, hogy könyörgött az anyjának, hogy engedje, hogy Oregonba költözzön és a nagynénjével és nagybátyjával lakjon az “újrakezdéshez”.

HIRDETÉS

Az édesanyja beleegyezett, és ő annyira hálás volt, mivel felismerte, milyen nehéz lehetett ez neki.

Dolgozott a Queen-el
17 éves korában elhagyta szülővárosát, hogy beutazza az államot a „Wicked” musical szereplőjeként.

Azóta számos musicalben szerepelt, köztük a “Jézus Krisztus szupersztár”-ban, és legutóbb a “We Will Rock You”-ban, ahol az eredeti Queen együttes tagjaival, Brian May-el és Roger Taylor-al dolgozhatott együtt.

HIRDETÉS

1549554614_421100661962953.jpeg

Miután a közönség és a zsűritagok talpra ugrottak lenyűgöző tehetségének elismeréseként, Howie Mandel bíró elmondta, hogy Briant „mindenki szereti”.

Négy magabiztos igent kapott, és egy szerelmi vallomást a Spice Girl és zsűritag Mel B-től.

HIRDETÉS

751391102_1317858821100783.jpeg

Nézd meg a lenyűgöző előadást, amellyel Brian tovább lépett a 11. szezon döntőjébe. Egy ilyen hatalmas tehetség.

Kérjük, oszd meg ezt a csodálatos és felemelő meghallgatást barátaiddal és családoddal. Engem könnyekig meghatott.

Forrás:
HIRDETÉS