Emlékszel még Mark-ra? Nem fogod elhinni, hogy néz ki ma! – Fotók

HIRDETÉS

Ments meg szerelem!

1104639166_1703846191906060.jpg

HIRDETÉS

Alig nyolc éve egy ország énekelte vele együtt, hogy Ments meg szerelem… Mark ma is zenél, de rá se ismernél.

Idén már 30 éves lesz az egykori tinisztár, Mark, aki Németországban született, és csak 2004-ben költözött Magyarországra. Gyerekkorától tanult énekelni, zongorázott, fuvolázni tanult, így nem volt kérdés, a színpadon képzeli el a jövőjét. 2006-ban a Megasztár harmadik szériájában tűnt fel, az 50 legjobb énekes közzé jutott.

A nagy áttörés évekkel később jött:

HIRDETÉS

Az S. O. S. Szerelem! című film producerei őt választották a film főcímdal előadására, a Ments meg szerelem! pedig egy csapásra csinált sztárt a még mindig tizenéves fiúból. Díjak sorait söpörte be, majd a karrierje talán egy malőrnek is köszönhetően hamar derékba tört…

Ma már rá sem ismernél az egykori szépfiúra!

Miután megjelent két lemeze, 2009 év elején bejelentették, az Eurovíziós Dalfesztiválon Mark képviseli majd hazánkat a Vigyen el a szél című dalával. Azonban kiderült, hogy a dal két évvel korábban már hallható volt egy svéd televízióban, így Mark visszalépett. Az Eurovízió akkori youtube-csatornáján ma is fent a dal, és alatta a döntés: kizárták a versenyből.

HIRDETÉS

Ezt követően a fiatal, képzett és tehetséges énekes karrierje megtorpant. Lassan már tíz év telt el azóta, és bizony, ez idő alatt Zentai Mark alaposan megváltozott. A közösségi oldalán közzétett képeinek nagyrészén rá se ismertünk, ha az utcán szembejönne velünk, biztosan nem ismernénk meg.

2006-ban bukkant fel a Megasztárban, majd alig öt évvel később jött a nagy siker, a Ments meg szerelem…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

PicsOfTheDay (@picsoftheday001) által megosztott bejegyzés,

HIRDETÉS

Két éve az akkori trendnek megfelelően hosszab haja, és méretes szakálla volt Marknak! Igen, ezen a képen őt láthatjuk, ha hiszed, ha nem.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szōrzetbeli alkalmazkodásokkkhhhööö

Mark Zentai (@markzentai) által megosztott bejegyzés,

És íme egy alig két hónapos kép, amelyen Mark az édesanyjával látható. Hihetetlen, mlyen sokat változott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Monet with my mum. Always fun times with episodes of mental madness! That’s just how we roll, that’s how we love!!!

Mark Zentai (@markzentai) által megosztott bejegyzés,

Az oldalán fellelhető információk alapján Mark azóta is zenél, egy zenekar zeneszerző-dalszövegíró-énekese. Két éve pedig egy koncertje előtt ezzel a képpel ünnepelte, hogy egy fodrásznak köszönhetően 10 kilóval tűnik vékonyabbnak, és öt évvel fiatalabbnak, mint előtte.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

“Ez a lényeg, Misi bácsi mulatós egyvelege a legdögebb playlist a neten, ezt nem érti senki…” @worksofmork fotó: @szollarzs #themacisback

Mark Zentai (@markzentai) által megosztott bejegyzés,

Forrás:
HIRDETÉS